OTDK fejléc

OTDK-ra készül az egyetem

Az Eszterházy Károly Egyetem lesz a házigazdája a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójának 2019-ben. Ebből kifolyólag szakbizottsági és ügyvezetői ülést tartottak, amin a szervezés sarkalatos pontjait vitatták meg.

Az OTDK és az ülés részleteiről az ülés vezetője Dr. Horváth Ákos, a FiFöMa Szakmai Bizottság elnöke, az ELTE Atomfizika Tanszékének egyetemi docense és Dr. Juhász Tibor, a FiFöMa Ügyvezető Bizottság elnöke, az EKE rektorhelyettese beszélt.

Dr. Juhász Tibor elmondta, nagy öröm, hogy az egyetem Természettudományi Kara adhat otthont az OTDK 16 szekciójából a FiFöMa-nak, mert ez az egyetemen, az érintett tudományterületeken zajló kutató és tehetséggondozó munka olyan elismerése, mely hallgatóinknak és oktatóinknak egyaránt komoly inspirációt adhat.
Hozzátette, az egyetemnek már van gyakorlata a szervezésben, olyannyira, hogy 2013-ban egyszerre három, a Kémiai és vegyipari, Művészeti és művészettudományi, valamint a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi szekcióinak adhattunk otthont. A korábbiakhoz képest jelentős segítség lesz, hogy a szervezés költségeit az Emberi Erőforrások Minisztériuma teljes mértékben finanszírozza. A 2019. április 23. és 26. közötti konferenciára hozzávetőleg 500 főre számítanak az egész Kárpát-medencéből, mind diákokra, oktatókra és tudósokra, ezért időben el kell kezdeni a szervezést a magas színvonalú és gördülékeny lebonyolítás érdekében.

Az ehhez szükséges szervezés részletei voltak a témái a mostani ügyvezető ülésnek is – mondta Dr. Horváth Ákos. Többek között a bizottság tagjai beszámoltak arról, hol tartanak az előkészületekkel, és a négynapos konferencia programját is össze kellett állítani. A három napon át tartó tudományos előadások mellett szakmai és szabadidős programokkal is szeretnének kedveskedni a résztvevőknek.

A meghívott előadók, kedvcsináló bemutatók, és a tudomány, sport és kultúra összekapcsolására törekvő események között mindenki megtalálhatja majd a neki tetszőt. Megjegyezte, fontos újítás lesz, hogy 2019-ben az OTDK kezdeményezésére a középiskolások is részt vehetnek saját eredményeiket bemutató előadásaikkal a konferencián, ezzel is ösztönözve a fiatalokat a tudományos munkában való részvételre, illetve a továbbtanulásra.

Írta: Géczi Katalin

Fotók: Kakuk Dániel